Az ukrán kormány szerepe a politikai rendezésben meghatározó, ezt a felelősségvállalást akár szankciókkal is ki kell kényszerítenie a nemzetközi közösségnek, ugyanakkor támogatnia is kell a helyzet politikai megoldását.
- fogalmazott Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke. A külügyminisztérium az ukrán válságra reagált szerdán, a lényeg:
Meg kell vizsgálni, valójában mi történt kedden.
Bajnai Gordon még a külügyminisztérium sajtótájékoztatója előtt dorongolta le a kormányt, amiért késlekedik az állásfoglalással.
Ne keletkezzen az a gyanú, hogy a "paksi paktum miatt nem mer megszólalni"
Az ellenzéki baloldali összefogás (Együtt-PM, MSZP, DK) közös közleményében, amiben az erőszak beszüntetésére szólítottak fel, azt írta:
Az Ukrajnában kialakult politikai válság immár nem csak elvi vita arról, hogy az ország Keletet vagy Nyugatot választja, hanem emberéleteket is követelő véres harc.
A Jobbik szerint Ukrajna a polgárháború szélére sodródott, az erőszakos cselekmények Kárpátaljára is átterjedtek, de az ellenzéki párt arra kéri a kárpátaljai magyarságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és próbáljon meg kimaradni az eseményekből, tolmácsolta az MTI a jobbikos Szávay István szavait. (MTI)