Ebben állapodott meg az ukrán elnök és az ellenzék az európai külügyminiszterek közvetítésével az éjjel:
A megállapodás:
- 48 órán belül visszaáll a 2004-es alkotmány. Ez azt jelenti, hogy az elnök hatalma gyengül, a parlamentél erősödik.
- Nemzeti egységkormány alakul 10 napon belül, amiben minden aláíró pártja részt vesz.
- Szeptemberig alapvetően átírják az alkotmányt, újra osztják a hatásköröket az elnök, a kormány és a parlament között.
- Előrehozott elnökválasztást tartanak, az új alkotmány elfogadása után, de legkésőbb decemberben. A Központi Választási Bizottság tagjait újraválasztják, mindegyik párt delegálhat tagokat.
- Kivizsgálják az erőszak okait. A vizsgálatban a hatóságok, az ellenzék és az Európa Tanács is részt vesz.
- A hatóságok nem rendelnek el szükségállapotot. Minden oldal tartózkodik az erőszaktól.
Viktor Janukovics elnök máris bejelentette, hogy kész visszatérni a 2004-es alkotmányhoz, és hogy még az idén előre hozott elnökválasztást tartanak.