Elmenekült a tömegbe lövető ukrán belügyminiszter

külföld

Pénteken a parlament leváltotta Vitalij Zaharcsenko belügyminisztert, mert őt tették felelőssé a tüntetők elleni, lényegében embervadásszá vált brutális fellépésért. Szombatra állítólag már el is menekült az országból. Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Fehérországba szökött Zaharcsenko. A belügyminiszter meneküléséről a tüntetők adtak hírt először.

Közben Janukovics elnök is elhagyta Kijevet, de az országot nem. Az orosz határhoz közeli Harkivba tette át a székhelyét. A város Janukovics erős bástyája. Tegnapi hírek szerint a tüntetők ma tízig adtak határidőt az elnöket a lemondásra, különben elfoglalják az elnöki palotát. Amiben most már nincs ott Janukovics.

Úgy tűnik, hogy viszonylag békés volt az éjszaka, ami nem jelenti azt, hogy a tüntetők, elfogadva a pénteken kötött - előrehozott választásról és nemzeti egységkormányról szóló - megállapodást, hazamentek volna. Sőt, Andrij Parubij, a Majdan egyik vezetője azt jelentette be, hogy szombatra vriradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is. De a céljuk az egész főváros kontroll alatt tartása.

Ez egyelőre harcok nélkül történt, Parubij azt üzente a rendőröknek, hogy csatlakozhatnak a kormányzati negyedben járőröző ellenzékiekhez, mindnyájan átállhatnak a tiltakozók oldalára, de ki kell tűzniük világoskék-sárga szalagot. Erről szintén az Unian írt az MTI szerint.