Jótékonysági láncsegélyezés lett az ivós vírusjátékból

életmód

Van egy Facebookon terjedő ivós játék, a NekNomination, aminek az a célja, hogy valaki felveszi, ahogy ledönt egy rakás alkoholt – és ettől magát megalázó módon viselkedik –, majd kijelöl három másik embert, akiknek 24 órán belül ugyanezt meg kell tenniük, és így tovább. Angliában, Walesben és Írországban már legalább öten belehaltak a játékba.

Most néhány fiatal megpróbálja jótékonysági lánc-segítőakcióvá átalakítani a gyilkos játékot. A dél-afrikai Brent Lindeque és a francia Julien Voinson az értelmetlen, romboló, nagy mennyiségű alkohol helyett ételt és italt adnak hajléktalanoknak, majd kijelölnek 3 embert, akiknek ugyanezt kell tenniük – írja a Mashable.

Hasonló volt a sztorija a 2000-es A jövő kezdete című filmnek is, amiben a főhőst játszó, Haley Joel Osment azt a házi feladatot kapja, hogy találjon ki valamit, amivel megválthatja a világot, ő pedig azt találja ki, hogy három emberen segít, akikkel megígérteti, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón.