A következő háborút valakinek már meg kell nyernie

• Nézzünk szembe a tényekkel: Oroszország megszállta Ukrajna egy részét.
• Ahogy hat éve megszállta Grúzia egy részét is.
• Megtehette, mert a háború senki másnak nem érdeke.
• És mert a Nyugat még ezzel együtt is nyerésre áll.
• Egyelőre.

A helyzet kísértetiesen hasonló. 2008-ban a pekingi olimpia előtt, most a szocsi téli olimpia után pár nappal rohanta le az orosz hadsereg egyik, a Nyugathoz húzó szomszédját. Hogy a Grúzia elleni támadás a hivatalos orosz haderő nyílt agressziója volt, míg most jelöletlen csapatokkal hajtotta végre a megszállást, a lényegen nem változtat. A tények ugyanazok: Oroszország fegyveres erővel szakított ki egy darabot szomszédja területéből.

2008-ban az amerikai kormány válaszul mozgósította a flottát, lemondta találkozóit az orosz kormánnyal és felfüggesztette egy polgári nukleáris megállapodás végrehajtását.

Most ez még kiegészülhet a Szocsiba tervezett nyári G20-csúcs lemondásával, esetleg gazdasági szankciókkal.

De a Nyugatnak nincsenek túl jó lapjai:

• Izolálhatják Vlagyimir Putyint: Barack Obama a szombati 90 perces telefonbeszélgetésük után már fel is függesztette a G8-csúcstalálkozó előkészületeit – ezt amúgy az olimpia helyszínén, Szocsiban rendeznék a nyáron.
• Gazdasági szankciókat vezethetnek be: itt elsősorban a külföldön tárolt orosz javak befagyasztása jöhet szóba, de ez a fegyver visszafele is elsülhet. Mégiscsak Oroszország Európa legfőbb energiaellátója.
• Politikai elszigetelésére sincs sok esély. Oroszország állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsában, nélküle nem lehet döntést hozni - ellenben az oroszoknak lehetőségük van akár a Szíriával, akár az Iránnal kapcsolatos döntések befolyásolására.
• Mozgósíthatják az amerikai flottát. Ezt megtették 2008-ban is. De a flotta mozgósításának úgy kevés értelme van, hogy közben a Nyugat és az Egyesült Államok elég nyilvánvalóan nem akar háborúba keveredni Oroszországgal.

Ennek hiányában pedig a Nyugat kezében nincsenek aduk. Oroszországon kívül senki sem akar háborút. Itt kell megjegyezzem, hogy Oroszországon kívül másnak nincs is nagyon szüksége erre a háborúra. Ahogy azt Magyari Péter már megírta, a Nyugat már nyert:

Az a határ, ami 1989-ben még Németország közepén húzódott, az deklaráltan Kijevtől keletre húzódna.

Ne feledjük, novemberben, amikor Putyin pénzzel és zsarolással rávette az ukrán elnököt, hogy hosszú évek előkészítése után mégse írjon alá partneri szerződést az EU-val, rosszabbul álltunk. Akkor úgy nézett ki, egész Ukrajna visszatér az orosz érdekszférába. Ezzel szemben most a legrosszabb esetben, ahogy 2008-ban Grúziában is, nagy presztízs-, de minimális területi veszteség árán megállíthatónak tűnik az orosz birodalmi terjeszkedés.

A kérdés, hogy meddig. Oroszország évekig hisztériázott, mert az amerikaiak rakétapajzsot akartak telepíteni Lengyelországba és Csehországba. A rakétapajzs egy védelmi rendszer, elfogórakétákat telepítettek volna a két országba, elsősorban az Irán felől érkező támadások kivédésére. A pajzs már csak méretéből adódóan sem jelentett tényleges fenyegetést Oroszország támadóképességeire. Pár darab, nem pár ezer rakéta elfogására tervezték.

Obama így is lefújta a rakétapajzs tervét, de az oroszok ennek apropóján telepítettek csapásmérő rakétaalakulatokat a kalinyingrádi enklávéba, mélyen az EU területén belülre. Most, hogy Grúziát és Ukrajnát már részben megszállták, egyre kevesebb célpontja marad az orosz területi terjeszkedésnek. Szóba jöhet még Moldova, ahol az ország egy részén Moszkva-barát kormány uralkodik orosz többségű lakosság felett, de azután már csak olyan posztszovjet köztársaságok maradnak, amik az EU tagjai: Észtország, Lettország és Litvánia, amelyekben amúgy számottevő orosz kisebbség él, akiknek a sorsáért Moszkva rendre aggódni szokott.