Felmentették a szilveszteri szigethalmi késelés vádlottait

jog

Tegnap első fokon felmentették az emberölés kísérlete vádja alól azt a két fiatalt, aki az ügyészség szerint késsel megsebesített két férfit egy szigethalmi szórakozóhelyen 2012 szilveszterén. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.

A bíróság szerint a terhelő bizonyítékok sem egyenként, sem összességében nem voltak alkalmasak a vádlottak bűnösségének megállapítására. A vádlottak vallomásai, illetve az egyik sértetti vallomás alapján „a vádlottakat mentő tényállás volt megállapítható”.

A vád szerint a támadás idején még fiatalkorú elsőrendű vádlott, J. János a családjával mulatott a sörözőben. Az emeleti részen búcsúztatta az óévet az ügy két sértettje egy népes társasággal – írja az MTI.

Éjfél után a két társaság összeszólalkozott, a szóváltást J. János és az egyik sértett közötti ütésváltás követte. Dulakodás közben az elsőrendű vádlott hatszor szúrta meg a sértettet, a szúrások a férfit a mellkasán, az arcán és a lábán érték. Az ügy másodrendű vádlottja társának kiáltására lépett J. János mellé, és gyomron szúrta a másik sértettet. A dulakodásba a vádlottak és a sértettek társasága is bekapcsolódott.

A szigethalmi söröző mosdójában történt verekedésben két sportolót késeltek meg. Sávoly Gergőt, az MTK ökölvívóját több késszúrás érte, közülük néhány a szív környékén okozott sérülést. Bozsányi Gergőt, a Sziget SC birkózóját hátulról előrenyúlva hastájékon szúrták meg, ő napokig életveszélyben volt.