Március 15. A Szabad Sajtó napja.
Az Erkel-színházból élő közvetítést ad a köztévé a nemzeti ünnepen a Pilvakerről. Ez egy Red Bull által életre hívott esemény, amin az arra érdemes slammerelek, rapperek mondják azt amit szeretnének nemzeti ünnep témában. Most az MTVA is masszívan odaállt a programba: a Petőfi rádión játszanak az erre az alkalomra megzenésített versekből, a tévé pedig élőben fogja adni a műsort. Csakhogy a közmédia szerkesztőinek úgy tűnik nem tetszett egy-két szókimondó és aktuálpolitkával foglalkozó szöveg, írja a gépnaracs, ezért a következő levelet írták a szervezők:
Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy most nem szerepelnek slammerek a március 15-i eseményen, amely a szervezők döntése alapján színházi előadásként, nem pedig versenyként kerül az M2 műsorára az ünnep estéjén, ahol színészek, rapperek, az underground zenei élet jeles képviselői és egy humorista szólaltatják meg a forradalmi költők műveit – a maguk stílusában. A program átszervezésére azért került sor, mert nem kívánták korlátozni a slammerek témáit, ám fontosnak tartják, hogy a Red Bull Pilvaker ne az aktuálpolitikai kérdésekről szóljon.
Emiatt 11 verselő felállt és köszönik nem kérnek a cenzúrából, többek közt Csider István Zoltán. Kemény Zsófi, Pion István és Süveg Márk. A Szente Vajk rendezte előadásra már minden jegy elkellt 1848 forintért. Fellép majd Sena, Dipa, Sub Bass Monster, Fluor és még sokan mások. És nem fognak politizálni. (Gepnaracs)