Az új Ptk.-módosítás miatt az összes magyar kft.-nek meg kell emelnie a törzstőkéjét. A március 15-én életbe lépő módosítás szerint már nem lesz elég az eddigi félmillió forintos törzstőke egy kft. üzemeltetéséhez, hanem hárommillió forint kell helyette. A Népszabadság szerint Magyarországon 210 ezer cég működik hárommillió forint alatti törzstőkével. Nekik minél előbb fel kell tölteniük a céget, mert addig nem fizethetnek ki osztalékot. Annyi könnyítést kaptak, hogy a cég nyereségéből bevonhatják a tőkét. Erre egyébként 2016-ig, vagy a következő vezetőváltásig van lehetőségük.
Ha mind a 210 ezer cég megteszi, amit a kormány kér, az 500 milliárd forinttal terheli meg az egyébként sem tehermentes kiskereskedelmi szektort. Ráadásul ezentúl a cégvezetők a saját vagyonukkal felelősek a cégért, ha az egy nem szerződéses partnernek kárt okoz. A felelősség kérdése talán a legfontosabb különbség eddig a betéti társaságok és a korlátolt felelősségű társaságok között. Innen jön ugye a név, hogy korlátolt felelősségű társaság. Ez a változás a gyakorlatban sokszor nagyobb felelősséget tesz majd a kft.-k vezetőire és tagjaira.