https://444.dpb.hu/assets/hajlektalan_ujsagiro_2.jpg

Lelkileg omlott össze, ezért lett hajléktalan

Média
  • Tiborral, a koldusbotra jutott újságíróval és tanárral múlt héten készítettünk interjút. Itt megnézheti.
  • Az 56 éves volt bűnügyi tudósító megdöbbentő története sokakat megérintett.
  • De voltak olyanok is, akik kétkedéssel fogadták a történetet.
  • Egyik volt kolléganője, aki jelenleg külföldön van, a videóban felismerte Tibort.
  • Tibor a szerkesztőségből felvette a kapcsolatot volt kollégájával, majd elolvasta és reagált a vele készült interjúhoz érkezett kommentekre.

 

Ha valakit bővebben is érdekel Tibor pályája, azoknak megadta korábbi munkahelyeit

1981 februárjában jelent meg az első írása a Magyar Ifjúság című lapban, ezt követte az Új Kelet napilap, ahol már főállásban dolgozott. Utána rövid ideig a Jonatán Rádiónál vállalt munkát, ezt követte a nyíregyházi Kölcsey Televízió, ahol szerkesztő-riporterként helyezkedett el. A kilencvenes években megjelent egy fotósorozata a National Geographicban a tákosi református templom kazettás mennyezetéről. Válása után Budapestre került, ahol fotósként és riporterként dolgozott a Mix Magazinnál. Közben sajtóetika, sajtójogi szemináriumokat tartott kommunikáció szakos egyetemistáknak a Corvinuson.

Legfrissebb videóink

Csunderlik Péter: A Tanácsköztársaság idején Hatvanpusztából tuti gyerekotthont szerveztek volna

A Magyar-kormány már hosszabb ideje regnál, mint amennyi ideig a Tanácsköztársaság tartott. A fideszes mitológiában a Tisza Párt rendszerét rendszeresen hasonlítják a 133 napot megért proletárdiktatúrához. Erről az összehasonlításról beszélgettünk a 444 stúdiójában Csunderlik Péter történésszel.

Herczeg Márk, Haszán Zoltán, Botos Tamás
Történelem

Felmérni is nehéz, mennyibe kerültek volna Orbán Gáspár csádi tervei

A Helyzet: van! legújabb adása arról, milyen nagyszabású tervei voltak a volt miniszterelnök fiának Közép-Afrikában.

Czinkóczi Sándor, Takács Lili, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

Béremelésért tüntettek, Magyar átvette a követeléseiket

25 százalékos azonnali béremelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak a szociális ágazatban dolgozók. A miniszterelnök azt mondta, fél év alatt nem lehet minden problémát megoldani.

Jelinek Anna, Vészi Sámuel, plankog
video

Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra

A 444 újságírójával, Bábel Vilmossal beszéljük át, mi történt azon a napon, ami után győzködni kellett Magyar Pétert, hogy folytassa.

Czinkóczi Sándor, Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Vészi Sámuel
video

„Szégyen, szégyen, szégyen!” – kőkemény vita a parlamentben a gyermekvédelmi jelentés után

A gyermekvédelmi jelentés legsúlyosabb részleteit kérte számon a miniszterelnök a fideszes képviselőkön, rajtuk keresztül pedig Orbán Viktoron a parlamentben. A Fidesz szerint inkább az üzemanyag áráról kellene beszélni.

plankog, Botos Tamás
video