Az Új Magyarország Párt szerint nincs semmi trükk abban, hogy országos listájuk lett

POLITIKA

Az Új Magyarország Párt "kommunikációs szakértőjeként" bemutatkozó Racker Béla volt MDF-es politikus szerint pártja "rendkívül jól szervezett, fiatal csapattal tudta összegyűjteni az országoslista-állításhoz szükséges ajánlásokat". Ez az a párt, ami 50 egyéni körzetben is jelöltet tudott állítani. Az 50 körzetből 42 olyan, ahol egy másik új pártnak, az Új Dimenziónak is sikerült ez.

udp-ump

A Heti Válasz szerint a társadalmi szervezetek nyilvántartása alapján mindkét pártot a kőszegi Táncsics Péter ingatlanjaiban hozták létre és működtetik, és a két párt alapszabálya kisértetiesen hasonlít egymásra.

A lap egy emailt is közölt, ami bizonyítja, hogy Táncsics, aki régen az MSZP kőszegi szervezetét vezette, Zuschlag Jánostól is segítséget kért az ajánlások összegyűjtéséhez. Az email alapján az Új Magyarország Párt elnöke akkor Táncsics neje, Táncsicsné Maroskövi Annamária volt.

Most Racker, a "kommunikációs szakértő" azt mondta a Kossuth Rádiónak, hogy ő nem tudott Táncsics szocialista kapcsolatairól. Tagadta, hogy bármilyen kapcsolatuk volna Zuschlag Jánossal, legalábbis amióta ő (Racker) a párt tagja. Majd azt mondta, hogy ő (Racker) még nem is lépett be a pártba. (Via MTI)