Tudja, miről olvasok akkor, amikor éppen nem híreket vadászok?

Az amerikai futball különös sport. A különböző posztokon játszók annyira specializált feladatokat látnak el, hogy az egyetemi csapatok már-már nem is azt nézik, ki milyen ügyes, hanem hogy mennyi izma van, és mekkorára lehet gyorsan felhízlalni.

Ebben nincs semmi különös. Vegyük például a támadófalat, amit öt játékos alkot. Nekik az a feladatuk, hogy 120 kilós, 190 centi magas, 40 métert 4,5 másodperc alatt lefutó tankokat tartóztassanak fel. Hogy egy ilyen szörnyeteget megállítsanak, ahhoz a legjobb, ha ők még nagyobbak.

Az egyetemi csapatokban nem ritkák a kétméteres, 140 kilós tinédzserek. Ők azok, akikre az egyetemi évek alatt még rápakolnak tíz-húsz kilót. Vegyük például Roger Shultzot, aki szolid 106 kilóval érkezett az Alabama Egyetemre, de tudta, hogy ha akar valaki lenni, még magára kell szednie vagy negyven kilót. Ezért a napi rendes étkezések után este tízkor még benyomott egy egész pizzát, éjfélkor pedig egy tucat csirkeszárnyat. Minden nap, éveken át. És így is csak 15 kilót sikerült felszednie.

A 150 kilós falemberek amúgy a kilencvenes években kezdtek elszaporodni az NFL-ben. 1990-ben még csak hetven ilyen volt, 2011-ben már 354. Közben egy falember átlagos súlya 114 kilóról 136 kilóra nőtt.

És hogy ez miért baj? Mert ezek a sportolók pályafutásuk lezárultával nem tudnak rögtön változtatni szokásaikon. A rendszeres mozgás hiányában viszont csak tovább híznak. Ez pedig nagyon veszélyes:

Egy falembernek 54 százalékkal nagyobb esélye van más játékosoknál a halálos szívbetegségekre,

és

Átlagéletkoruk is sokkal alacsonyabb. Van játékos, aki 23 évesen halt meg az elhízás szövődményeiben.

Itt az eredeti cikk, érdemes elolvasni.