Putyin szerint Oroszország csak belekeveredett az ukrán eseményekbe

külföld

Az ukrajnai válság nem Oroszország hibája, csak belekeveredett – mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő Szocsiban, ahova összehívta a nemzetbiztonsági tanács ülését. A tanácskozásnak csak az egyik, és nem előre eltervezett témája volt az ukrajnai válság, ami belső okokra vezethető vissza – mondta.

„Megjegyzem, ez elsősorban belpolitikai krízis” – mondta az orosz elnök az értekezlet elején a kamerák előtt.

„Mindannyian megértjük, hogy sajnos így vagy úgy, de belekeveredtünk ezekbe az eseményekbe.”

A Krími Autonóm Köztársaság Oroszországhoz csatlakozásáról vasárnap tartandó népszavazás előtt három nappal összehívott nemzetbiztonsági tanácsi ülésen Putyin azt javasolta, vitassák meg, hogyan építse Moszkva a kapcsolatait ukrajnai „partnereivel és barátaival” meg más európai és amerikai partnereivel. Az orosz nemzetbiztonsági tanács állandó tagjai:

  • Dmitrij Medvegyev miniszterelnök
  • Szergej Ivanov, a Kreml hivatalvezetője
  • Szergej Nariskin, az orosz törvényhozás alsóházi elnöke
  • Nyikolaj Patrusev, a nemzetbiztonsági tanács titkára
  • Rasid Nurgalijev, Patrusev helyettese
  • Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter
  • Szergej Lavrov külügyminiszter
  • Szergej Sojgu védelmi miniszter
  • Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője
  • Mihail Fradkov, a hírszerzés vezetője
  • Borisz Grizlov, a kormányzó Egységes Oroszország párt (JeR) vezető testületének elnöke

A Szocsiban tartott ülésnek Oroszország és a közép-amerikai, valamint a karib-tengeri országok kapcsolatainak fejlesztése volt a fő témája. (MTI)