Előkerült a lány, akiről Orbán beszélt március 15-én

Tbg
POLITIKA

Szabó Ágnes a Klubrádióban mesélte el, ő hogyan emlékszik arra az 1972-es március 15-ére, amikor a Petőfi szobornál demonstratíve megemlékeztek az 1848-as szabadsáharcról.

Orbán most március 15-én, a Nemzeti Múzeum előtt ezt mondta:

A történészek is bogarásszák, hogy a szabadság hagymáit kik és mikor ültették el a magyar nép televényében. Feljegyezték, hogy 1972-ben, a kommunista elnyomás kellős közepén egy pesti lány nemzetiszín szalagot font a hajába, úgy ment ki a Március 15. térre, a Petőfi-szoborhoz ibolyával a kezében. Senki sem tudja, ki volt az a lány. Elénekelték a Himnuszt és a Kossuth-nótát, és ezzel elkezdődött a szovjet zsarnokság elleni mozgolódás.

Szabó Ágnes (leánykori nevén: László Ágnes) ezzel szemben úgy emlékszik, nem volt ennyire romantikus a történet, röplapokból értesült, hogy lesz valami a Petőfi szobornál, a hajából pedig nem téptek ki semmit. Orbán 1989-es beszéde tetszett neki, de ma már nem nagyon ért vele egyet,

a mai autokrácia irányába fordult kormányzása pedig fényévnyire van a szabadságért kiálló 1972-es lépésüktől

A műsor meghallgatható a Klubrádió honlapján.