Vona maga is meglepődött azon, hogy 88 oldalasra sikerült a Jobbik programja

POLITIKA
2014 március 19., 13:53

Mindörökké választás, március 19-i híreket mondunk.

2002. március 19.

"Barátaink segítsége is hovatovább feleslegessé válik, hiszen a Fidesz önmagában is biztosan megnyeri a következő választásokat". Kövér László egy be nem vált jóslata.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége arra biztatja a felekezet tagjait, hogy minél többen menjenek el szavazni az országgyűlési választásokon és lelkiismeretük szerint adják le voksukat - közölte Tordai Péter elnök az MTI-vel. A felekezet tagjait annak figyelembevételével adják le szavazatukat, melyik párt, illetve kormány alatt látják demokrácia-, szabadság-, és önállóságérzetüket kiteljesedni, vallásukat a legjobban megélni, gyakorolni.

A kormány döntött a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány létrehozásáról - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a kormányülés után. Elmondta, hogy a közalapítvány feladatának tekinti a náci koncentrációs táborokban faji, vallási és más politikai okokból elpusztított magyar állampolgárok emlékének megőrzését, és a holokauszttal kapcsolatos dokumentáció gyűjtését.

Az MSZP-SZDSZ-kormány felvette a harcot a korrupció ellen, a Fidesz ugyanakkor intézményesítette azt - fogalmazott Horn Gyula sajtótájékoztatóján.

Az Országimázs Központ kampánya, propagandája és agymosása szinte átmenet nélkül folyik egybe a Fidesz választási kampányával

- közölte Magyar Bálint és Gusztos Péter a Fidesz választási kampányában közreműködő Happy End Kft. székháza előtt. Az SZDSZ-es politikusok szerint az Országimázs Központ az adófizetők pénzén, súlyos milliárdokért "magyarázzák el nekünk, hogy milyen fantasztikusan jó az életünk a Fidesz-kormányzat alatt".

Soros György toleranciára akarja tanítani a magyarokat, az általa finanszírozott plakátokon romák, fogyatékosok és leszbikusok tessékelnek a választásokra - írta a Nesweek Polska című színes lengyel hetilap. A szerző szerint a kihívó plakátok nem tetszenek a kormányzó jobbközép Fidesznek, amely attól tart, hogy Sorosnak sikerül választási részvételre bírnia az ifjúság - politika iránt eddig nem érdeklődő - liberális részét. Ez pedig ronthatja a konzervatívok választási eredményeit.

Benyújtotta országos listáját az Új Baloldal is az Országos Választási Bizottságnak. A lista első helyén Szűrös Mátyás volt. A választásokon 0,08 százalékot értek el.

Orbán Viktor március 20-án bekapcsolódik a választási kampányba, ezért aznap reggel hangzik el az utolsó miniszterelnöki interjú a Magyar Rádióban - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő.

2006. március 19.

Ha öt sebesség-fokozatúnak tekintjük a választási kampányt, akkor a Fidesz eddig a harmadik sebességben haladt. A mai kongresszussal és programjának ismertetésével a negyedik fokozatba kapcsol - fogalmazott a Fidesz elnökének kabinetfőnöke, Navracsics Tibor, aki szerint az ötödik fokozat meglepetés lesz mindenki számára.

A Fidesz kongresszus miniszterelnök-helyettesnek választotta meg Mikola Istvánt, aki a beszédében hangsúlyozta: meg kell próbálni nyerni, de nemcsak négy, hanem húsz évre.

"Ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna"

- mondta. Ebből már aznap ügy lett, a későbbi napokban pedig óriás vihar kerekedett belőle.

Orbán Viktor szerint egyre szaporodnak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek a Fideszt akarják kioktatni demokráciából. "A végén még oda fogunk jutni, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok fognak nekünk leckét adni demokráciából, munkából, becsületből. Ezt nem fogadjuk el" - tette hozzá nagy derültséget és tapsvihart keltve közönségében. Orbán Viktor szerint a "luxusbaloldal vezére ideges és fenyegetőzik", kommandósokat vezényelnek ki az ünnepre, "rendőri erődemonstrációkat tartanak".

A Hajrá, Magyarország című program a világ első könyve, amelyet 3 millió 200 ezer ember írt, egy egész ország és 15 millió magyar ember számára

- hangsúlyozta Orbán Viktor, külön köszönetet mondva azoknak a baloldali érzelmű embereknek, akik elmondták véleményüket a Nemzeti Konzultáció, a faluparlamentek, vagy az Országértékelő beszélgetések során, illetve azoknak a baloldali szakértőknek, akik részt vettek a vitákban.

A Fidesz kongresszuásnak idején Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista polgármesterek találkozóján járt, ahol arra kérte hallgatóságát,

lássák el kézjegyükkel a pulpituson elhelyezett Új Magyarország feliratú országtérképet, azt jelezve, hogy mintegy szimbolikusan megállapodtak erről a programról a választókkal.

2010. március 19.

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MTI-nek adott interjúban határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a második forduló előtt az MSZP visszalépne-e egyes körzetekben a Fidesz javára annak érdekében, hogy megakadályozható legyen a jobbikos jelöltek győzelme. Mesterházy a szocialista kampány legfontosabb mondatának, egyben a saját mottójának a

"demokraták a fedélzetre, szavazzatok az MSZP-re"

üzenetet nevezte.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány a gyűlöletpolitika szimbóluma a magyar politikában; az MSZP pedig azáltal, hogy időről időre "felsorakozik" a volt miniszterelnök mögé, közösséget vállal ezzel a gyűlöletpolitikával.

Vona Gábor, a Jobbik programjára vonatkozó kérdést úgy kommentálta, hogy a választásokra készült 88 oldalas dokumentum oldalszámainak nincs szimbolikája, szemben az Európai Parlamenti választásokra készült 56 oldalas programmal.

Vona Gábor úgy fogalmazott, maga is meglepődött azon, hogy 88 oldalasra sikerült a Jobbik programja, azonban ennek csupán nyomdatechnikai okai vannak.

(Az MTI segített is megérteni, miről szól mindez: "A 88-as szám a neonácik kedvelt száma, amelyet sokszor Adolf Hitler burkolt éltetésére használnák, mivel a "h" betű a német ábécé nyolcadik betűje, ily módon a számot a nácik "Heil Hitler" köszöntésével is lehet azonosítani".)

Határozatban erősítette meg Pécs vezetése, hogy Sztálin már nem díszpolgára a baranyai megyeszékhelynek.

Nagyfokú udvariatlanságnak tartja a Borsod megyei Monok polgármestere, az Összefogás Párt elnöke, hogy péntekre szóló ebédmeghívását nemcsak hogy nem fogadták el a miniszterelnök-jelöltek és a pártok vezetői, de vissza sem jeleztek.

A Lehet Más a Politika (LMP) csak azt követően válaszol az MDF vitára való pénteki felhívására, hogy Bokros Lajos bocsánatot kért, amiért "lekommunistázta" az LMP-t.

Jogsértő az MSZP "Narancsvidék" című kiadványa, mert azon a párt nem tüntetett fel impresszumot - mondta ki az Országos Választási Bizottság. A testület eltiltotta az MSZP-t a kiadvány terjesztésétől. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője korábban maga mutatta be egy sajtótájékoztatón a Narancsvidéket. A szóvivő akkori közlése szerint az ötszázezer példányban készült kiadvány azokról a fideszes önkormányzatokról szól, amelyeknél a szocialisták véleménye szerint a "legbotrányosabban" bánnak a közpénzekkel.

Beérkeztek Budaházy György ajánlószelvényei az illetékes egyéni választókerületi választási bizottsághoz. A 2009 júniusa óta előzetes letartóztatásban lévő, többek között terrorcselekmény elkövetésével vádolt Budaházy  a főváros XI. kerületében indulna függetlenként. A beadott 831 ajánlószelvényből végül csak 640-et fogadatak el szabályosnak, ez kevés volt a jelöltté váláshoz.

"Gyurcsány Ferenc mai beszédéből csak az derült ki, amit eddig is láttunk: káosz van az MSZP-ben, káosz van az országban - és ez a kettő egymással miden szálában összefügg. Az MSZP nem tudja, kit válasszon, Mesterházyt vagy Gyurcsányt, és az MSZP nyolc elszalasztott év után sem tudja, mihez kezdene Magyarországgal. A felelőtlen szocialista ígéretek ideje lejárt, aki válaszokat és megoldást akar, annak április 11-én Bokros Lajos és az MDF a jó választás". Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője (Jelenleg a baloldali pártok közös jelöltje a Belvárosban)

A szélsőségesség és a radikalizmus nem a politikai történelmi mennybe, hanem a pokolba juttatja az országot, akkor is, ha sokan azt gondolják, a hazájukat szolgálják - mondta négy éve Gyurcsány Ferenc, aki poklozott egy jót tegnap is.

És hogy nem minden mindig ugyanaz. Bejelentették, hogy Magyarországra jön a Prodigy, de ezúttal a Sziget helyett a Volt Fesztiválon lép fel.

MTI-hírek alapján

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.