Fejlövés végzett egy venezuelai tüntetővel

külföld

Három, más források szerint két tüntető halt Venezuelában a másfél hónapja tartó tüntetéssorozat összecsapásaiban az elmúlt napokban. A halálos áldozatok száma így már 34-re (illetve 33-ra) nőtt.

Fotó: REUTERS/Carlos Eduardo Ramirez

A nyugat-venezuelai San Cristóbalban egy fejlövést kapott buszsofőr halt meg, Valenciában pedig egy 26 éves tüntető kapott halálos lövést.

A tüntetések hátteréről korábban többször is írtunk, az elégedetlenség pedig mostanra már a kormányzati elnyomás, az infláció és a romló közbiztonság mellett a rendőrségi brutalitásról is szól. Tiltakoztak két letartóztatott ellenzéki polgármester, és Leopoldo Lópoz ellenzéki vezető őrizetben tartása ellen is. Jelen volt Henrique Capriles, az ellenzék korábbi elnökjelöltje is, aki szerint

a kormány hibájából a nép éhezik és nem jut gyógyszerhez, az ellenzéki aktivistákat pedig üldözik.

Fotó: REUTERS/Carlos Eduardo Ramirez

A főváros központjában közben Maduro elnök hívei vonultak fel, és "a korábbi tüntetések vandalizmusa" ellen tiltakoztak. Megjelent közük maga az államfő is, aki ismét a jobboldalt hibáztatta a kialakult helyzetért, és azt mondta, az ellenzék "szélsőséges, újfasiszta" kifejezéseket használ, és a terrorista eszközöket használ. (MTI/Guardian)