A bizottság kormánypárti képviselői kedden kezdeményezni fogják Mesterházy Attila meghallgatását. Mindezt egy ténymegállapító vizsgálat keretében, amit Simon Gábor MSZP volt elnökhelyettese és más szocialista politikusok eltitkolt afrikai útlevele ügyében.
A Fidesz közleménye úgy fogalmaz, hogy
A meghallgatásra a bizottság idézni fogja Mesterházy Attilát, mert Welsz Tamás halála után ő maradt az utolsó, aki erről a borzalmas szocialista bűnregényről információkkal rendelkezhet. A szocialisták elnökének, mint közreműködésre kötelezett személynek a törvény értelmében kötelessége lesz megjelenni a bizottság előtt.
A közlemény azzal zárul, hogy "a kötelezettség megállapításáról a Bizottság a nemzetbiztonsági kötelékbe tartozó személyekről feles többséggel, más személyek esetén kétharmaddal határoz. A közreműködésre kötelezett adatszolgáltatási -, megjelenési - és nyilatkozattételi kötelezettség terheli. A meghallgatás legkorábban 8 napon belül, azaz április 3-án lehetséges".
Azaz akár három nappal a választások előtt. (via MTI)