Durva konfliktus van kialakulóban Ukrajnában az új hatalom és a régi elüldözésében kulcsszerepet játszó Jobb Szektor (JSZ) között. A focihuligánokból verbuválódott, a februári kijevi összecsapásokban a tüntetők harci alakulataként működő JSZ vezetője, Dmitro Jaros kedden lemondásra szólította az új belügyminisztert, Arszen Avakovot.
Hétfőn agyonlőtték a JSZ nyugat-ukrajnai vezetőjét, a Szasko Bilij néven elhíresült Olekszandr Muzicskót, akinek szokásában állt, hogy automata gépfegyverrel a kezében győzködje politikai ellenfeleit.
Mint kiderült, Muzicskót a különleges rendőri alakulat, a Szokil kommandósai lőtték agyon. A rendőrség szerint őrizetbe akarták venni, de elmenekült, eközben érte a halálos lövés. A JSZ szerint viszont Muzicsko a szülei házától nem messze, egyik törzskévázójában üldögélt, amikor a rendőrök rárontottak és azonnal lőni kezdtek. A JSZ szerint ez azt bizonyítja, hogy kitervelt gyilkosság volt.
Avakov belügyminiszter fenyegetéssel válaszolt a fenyegetésre. Áll elébe a kihívásnak, ha bűnözők fenyegetik, mondta. Szerinte a "valódi hazafiak fegyvereikkel az ország határait védik, azok pedig bűnözők, akik vállalatokhoz vagy magántulajdonú házakba hatolna be illegálisan tartott automata fegyverrel a kezükben". (MTI)