Március 21-én kézzel javította a Parlamentben januárban leadott vagyonnyilatkozatát Rogán Antal. A vagyonnyilatkozatának második oldala addig így nézett ki:
Azóta pedig így:
Mint láthatják, Rogán Antalnak hirtelenjében megduplázódott a budai ingatlanvagyona. A korábbi vagyonnyilatkozataiban szintén 50 százalékos tulajdoni hányadot tüntetett fel.
Pedig az ingatlannyilvántartás szerint a lakás száz százalékban az ő tulajdonaként szerepel. Ezt Rogán ellenfelei is kiszúrták, értesüléseim szerint március 21-én, vagyis a változtatás napján került nyomdába a szórólapjuk, amin leleplezték volna a hibát.
Rogán kézzel írt magyarázata szerint "az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50%-a a feleségem tulajdona. Az ingatlannyilvántartásban azonban 100%-ban sajátként szerepel".
Rogán Gaál Cecíliának, Rogán nejének amúgy a saját nevén is van egy lakása a lakóparkban, egy 141 négyzetméteres lakás 52 százaléka az övé. Mindkét lakást hitelből vásárolták, a tulajdoni lapok alapján Rogánnak 111 ezer euró, nejének 30 millió forint hitel van bejegyezve a lakásra.
A Pasa Parkban 136-211 négyzetméteres lakásokat árulnak 81,5-162,6 millió forint közötti áron, az átlagos négyzetméterár 597 ezer forint - vagyis a Rogán nevén levő lakás kb. 89 millió, a felerészt a neje tulajdonában lévő lakás 84 millió forintba kerülhetett.