Négy napja nyílt meg az Olimpiai park, máris feltúrták

POLITIKA

olimpia park

A Budapest közepén fekvő Olimpia park néhány napja kapott egy ötkarikás szobrot és díszburkolatot. Utóbbit máris felszedték. A beruházás majdnem 2 milliárd forintos volt. Ennyire futotta belőle. Egyébként a Kossuth téren is para van.

Cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt kaptuk az V. kerülettől: A képen látható munkálatokra azért van szükség, mert a Szimbólum szobor impozáns kivilágítást kap, ám az ehhez szükséges alkatrészek a vártnál később, 2 hetes csúszással érkeztek meg a német cégtől, akitől megrendeltük. Emiatt tehát csak most tudjuk elhelyezni a világítás elemeit, amiről a megnyitón tájékoztattuk a lakosságot és a sajtót is, Rogán Antal beszédében is megemlítette a kérdést. A parkkal tehát minden rendben van, kérem ennek fényében egészítsék ki cikküket!