Felmentették Szilvásyt az UD-ügyben

POLITIKA

A bíróság szerint nem volt hivatali visszaélés. Az ítélet nem jogerős.

Szilvásy György, akkor titkosszolgálati minisztert azzal vádolták, hogy 2008 őszén, az UD-ügy kipattanásakor azzal követett el hivatali visszaélést, hogy hozzáférhetővé tette Kövér László, illetve Demeter Ervin akkori fideszes politikusok, korábbi titokminiszterek, és az UD biztonsági cég egyik vezetője közti telefonbeszélgetések lehallgatási anyagát, és ezzel jelentős érdeksérelmet okozott nekik.

A bíróság szerint nem.