Megígérte a Miniszterelnökség, hogy a választásokig nyilvánosságra hozza, hogy 2006 óta mely cégek nyertek úgy uniós támogatást, hogy nem átlátható a tulajdonosi szerkezetük. A Miniszterelnökség tippje szerint offshore cégekről van szó.
Ősz eleje óta dolgoznak a listán, 46 ezer cégnek küldtek ki felszólítást, hogy töltsenek ki egy átláthatósági kérdőívet. Ebből sok kavarodás volt, erről itt és itt olvashat.
Április elsején este rakták ki a végső listát azokról a cégekről, amelyek tulajdonosi szerkezete a kitöltött adatlapok alapján nem átlátható.
A listán szereplők közül a 2012 előtti nyerteseknek kevésbé kell aggódniuk. Őket csak megszégyenítették most. Ők ugyanis teljesen legálisan nyertek.
A 2012-ben hatályba lépett új alkotmány viszont kimondja, hogy nem kaphat állami támogatást olyan cég, amelyiknek tulajdonosi szerkezete nem átlátható. Ezt 2012 elejétől 2013 szeptemberéig a pályázóknak elég volt tudomásul venniük, azóta viszont külön igazoló űrlapot is ki kell tölteniük a tulajdonosi szerkezetükről.
A Miniszterelnökség már bejelentette, hogy a 2012 óta támogatást elnyert, listán szereplő cégektől visszakövetelik kamatostul az elnyert pénzt. Akár inkasszóval, de mindenképpen behajtják.
A kedd este megjelentetett listán néhány száz cég van rajta, többségük 2012 előtt nyert.
Első ránézésre a lista legérdekesebb tagja a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft., amely 2012-ben nyert 220 132 379 forintot. A számos cégből álló Bonafarm csoport Csányi Sándor mezőgazdasági vállalkozásait fogja össze. Az OTP elnök-vezérigazgatójaként ismert befolyásos üzletember egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János és Csányi Sándor között gúnyos félmondatokon alapuló odamondogatások tették izgalmassá a 2013-as évet, Lázár többek között az „ország legnagyobb uzsorásának” nevezte Csányit, aki rágalmazásért be is perelte őt. (Az eljárást aztán bűncselekmény hiányában megszüntették.) Csányi a trafiktörvény miatt élcelődött többek között Lázáron. A mostani lista Lázár János felügyelete alatt készült.
Az eddigi fejleményből az következik, hogy a Csányihoz kötődő cégtől az állam visszavesz 220 milliót, kamatostul.
A feketelistán ott van néhány ismertebb gyár is, például a kecskeméti konzervgyár és a fűzfői papírgyár. De szerepel a Móra-Group Kft. is, ami inkubátorházat üzemeltet Mórahalmon, és új vállalkozások támogatása a profilja.
Nem szerepel viszont a listán Vu Guy Duong vietnami üzletember egyik cége sem, holott a lista egy korábbi verziójában (több lépcsőben frissítették a gyanús cégek listáját ősz óta) még két vállalkozása is rajta volt. Vu Guy Doung cégein keresztül számos trafik üzemeltetését nyerte el.