Ma (egyelőre nem tudni, miért) váratlanul lemondott Szerik Ahmetov, Kazahsztán miniszterelnöke. Az 55 éves politikus 1,5 évig volt a kazah kormányfő. A lemondását azonnal elfogadta a kazah államfő, Nurszultan Nazarbajev, és közölte, hogy Karim Maszimovot javasolja új miniszterelnöknek.
Maszimovnak nem lesz új a feladat, ő volt Ahmetov előtt Kazahsztán miniszterelnöke, ráadásul már másodszor töltötte be a tisztet.
Nazarbajev két évtizede az olajban gazdag ország első embere, és hatalma akkora, hogy kénye-kedve szerint cserélgetheti miniszterelnökeit. Ahmetov a 73 éves Nurszultan Nazarbajev elkötelezett híve volt, régóta ismerik egymást, ugyanabban az acélüzemben kezdtek dolgozni. Ahmetov lemondásakor közölte, hogy a vonatkozó törvénnyel összhangban egész kormánya is lemondott vele együtt, de a miniszterek tovább teszik a dolgukat, amíg megalakul az új kormány.
A volt szovjet tagköztársaságok közül Oroszország után Kazahsztán a legjelentősebb olajkitermelő.