Miskolcon titkolják az MSZP-sek előtt, hogy mi van a mindent eldöntő urnával

POLITIKA

A harmadik legszorosabb választási eredmény Miskolcon volt, illetve van, hiszen nincs még végeredmény itt sem. Ez az a választókerület, ahol a szavazatok feldolgozása alatt egymás előzgette a fideszes, a jobbikos és a baloldali jelölt. A szavazatok 98,92 százalékos feldolgozottságánál az MSZP-s Varga László vezet 360 szavazattal. Ahhoz, hogy végeredményt lehessen hirdetni, még egy urnát fel kell bontani. Ebben vannak a külföldön tartózkodók és az átjelentkezők szavazatai. Összesen 2046-ot kell összeszámolni.

A szocialisták a miskolci jegyzőtől megpróbálták megtudni, hogy hol és hogyan őrzik az utolsó urnát. De - mint közelményükben írják - nem kaptak egyértelmű választ.

Abban talán mi is tudunk segíteni, hogy hol, hiszen a 116. szavazókörből, a Zoltán utca 5. szám alatti Rákóczi Ferenc általános iskolából nincsenek még eredmények.

A hogyan őrzikiről nincsenek információnk, vajon lezártak-e egy egész termet, bevitték az igazgató páncéljába vagy eldugták a fiúöltözőbe. A szocialisták szerint 2006-ban Edelényben rendőr őrizte a vitatott szavazatokat tartalmazó urnát a bírósági eljárás lezárultáig. Most pedig a főváros XV. kerületében, ahol a Fidesz jelöltje vezet, behegesztették, majd le is pecsételték az urnát rejtő önkormányzati helyiség vasajtaját. Itt van mindössze 22 szavazat különbség Kucsák László és Kunhalmi Ágnes között, és szintén arra várnak, hogy összekeverhessék a szavazatokat a külföldről, vidékről érkezőkkel.