„Orbán Viktor februári levelében csak annyit írt a Mazsihisznek, hogy a német megszállási emlékmű ügyében húsvét után újraindulhat a konzultáció”
– ezt mondta Rogán az V. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésén a szocialista frakciónak.
Tehát Rogán szerint ez azt jelenti, hogy Orbán semmilyen ígéretét nem szegte meg azzal, hogy már munkálatok folynak a Szabadság téren, mert a konzultáció még így is újraindulhat húsvét után.
Most még amúgy sem a tényleges építkezés, csak az alapozás folyik (a mélygarázs támfalait és a födémet erősítik, hogy elbírja majd az emlékművet). Ez még 4 hétig eltarthat, de muszáj volt elkezdeni, mert a kormányrendelet szerint az emlékműnek május végére állnia kell.
A Szabadság téren napok óta áll a bál, az ügyben Kálmán Olga furcsa interjúja óta Schiffer Andrást két oldalról támadják. (Origo)
Tényleg csak a kampány végére vártak, máris épül a német megszállás vitatott emlékműve.
Váratlanul nagyot szólt a Schiffer-interjú az Egyenes beszédben, a műsorvezetőt ezért arról kérdeztük, szerinte kiesett-e a szerepéből, és miért ment a személyeskedésig.
Nem elég, hogy a balliberális oldal napok óta ostromolja Schiffer Andrást, most a békemenetesek is rárontottak.