A Századvég is pályázott a Norvég Civil Alap kezelésére

politika

A Fideszhez sok szállal kötődő elemző cég is pályázott arra, hogy a Norvég Civil Alap konzorciumi szerepére. Akkor a Századvég az első körben kiesett, a második fordulóban pedig az Ökotárs Alapítvány jutott be. Amit Lázár János pár napja norvég kormánynál panaszolt be, mondván, hogy túl szoros kapcsolatokat ápolnak az LMP-vel, ez pedig olyan, mintha egy egypárti demokráciát támogatnának.

A pályázat tényét Keresztesi Péter, a Századvég kommunikációs vezetője az Indexnek erősítette meg.

A Századvég kifejezetten jó viszonyt ápol a kormánnyal és a Fidesszel, a thinktank egyik alapítója volt Gíró-Szász Attila kormányszóvivő, ők adták ki a kampányra időzítve a Zuschlag-könyvet is, és rendre elég jól szerepelnek állami tendereken.

Arról, hogy mi állhat most Lázár János keménykedése mögött, itt írtunk hosszabban.

Kapcsolódó cikkek