A leginkább útleveleiről ismert országban a két évvel ezelőtti államcsíny óta először választanak úgy-ahogy szabadon és hozzávetőleg demokratikusan. Tizenhárom elnökjelölt verseng, és 15 párt is, mert parlamentet is választanak.
A hozzáértők szerint a győzelemre José Mario Vaz, a nem egyszerű nevű Guinea (Bissau) és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGCC) jelöltje a legesélyesebb. Ő valaha külügyminiszter volt, most pedig hatékony igazságszolgáltatás kialakítását ígéri.
Legfőbb ellenfele a Párt a Társadalmi Megújulásért (PRS) színeiben induló kereskedelmi kamarai elnök, Abel Incada vállalkozó. Hogy ő mit ígér, az nem derült ki az MTI jelentéséből.
A legutóbbi választás puccsba torkolt, a nemzetközi közösség valószínűleg már azzal elégedett lenne, ha idén ez elmaradna.