Most fogyott el végleg Mesterházy Attila körül a levegő az MSZP-ben

politika

Ugyanis Kovács László is nekiment az MSZP vezetőjének a Klubrádióban. Kovács szerint a választási vereség után Horn Gyula is lemondott, majd később Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó is hasonló esetben. Mesterházy azonban mégsem távozik, bár az Index összefoglalója szerint azt Kovács is belátta, hogy az EP - és az önkormányzati választások miatt nehéz lenne most lebonyolítani a vezetés frissítését. Ennek ellenére Kovács többször odaszólt Mesterházynak, például hogy sem Horn Gyula, sem Nyers Rezső, sem ő maga nem igénylet magának akkora hatalmat pártelnökként, mint most Mesterházy. Na jó, talán Gyurcsány Ferenc azért igen.

Bár szerencsére nem látunk bele az MSZP belsővezetésében menő konfliktusokba, sokat elmond Kovács helyzetéről egy szomorkás mondata az interjúból:

Nekem nincs miről lemondani, hiszen 2012 nyarán kikerültem az elnökségből, párttisztségem nincs, parlamenti képviselőségem megszűnik, és nem kerültem fel sem az országos listára, sem az EP-jelöltlistára, noha ezt kifejezetten kértem

(via Index)