"Szobrot kegyeleti okokból szokás állítani, de Puskás Ferencre nem csak emlékezni akarunk, ugyanis azt szeretnénk, hogy a fiatalok erőt merítsenek ebből a szoborból, hogy miként lehet egy vidéki fiúból ünnepelt sztár."
E szavakkal avatta fel Puskás Ferenc egészalakos bronzszobrát Orbán Viktor miniszterelnök Felcsúton. A kispesti Puskást úgy lehet vidéki fiúnak tekinteni, hogy a most 19. kerületnek számító városrész csak 1950-ben lett hivatalosan is Budapest része.
A felcsúti Pancho Arénának hétfő este hatkor kezdődött a megnyitó ünnepsége, és hétkor már meccset játszanak benne, a Puskás Suzuki Kupa döntőjét. Az utánpótlás csapatoknak kiírt versengésben a felcsúti Puskás Akadémia méri össze erejét a Real Madrid ifjú tehetségeivel.
Felavatták hétfőn a stadionban Makovecz Imre építész szobrát is, akinek tervei nyomán épült az aréna. Két püspök is megáldotta a stadiont.
Itt lehet nézni a megnyitót, éppen Reviczky Gábor színművész olvassa fel Áder János köztársasági elnök levelét, amikor ezt írom. Vastag Csaba éneklésén már túl vagyunk. És Schmitt Pál következik, hogy elmondja gondolatait.