Új belső utasítást adott ki a titkosszolgálatok sajtókapcsolatairól március 20-án James Clapper, az amerikai hírszerzés főigazgatója. Az új utasítás szerint egyetlen titkosszolga sem beszélhet ezentúl felettese engedélye nélkül a sajtóval, nem oszthat meg semmilyen hírszerzéshez bármilyen módon kapcsolódó információt, függetlenül attól, hogy az titkos-e vagy sem.
Aki mégis kapcsolatba lépne a sajtóval, minimum a biztonsági előírások megsértésével lesz vádolható, de akár büntetőeljárást is indíthatnak ellene.
Clapper mindezt alig két hónappal azután adta utasításba, hogy a Snowden-botrányra reagálva az átláthatóság új korszakát ígérte.
Különösen pikánssá teszi a helyzetet, hogy az amerikai törvényhozás már próbált hasonló szabályt hozni, de végül 2012-ben elbukott a javaslat. Vagyis Clapper most saját hatáskörében rendelte el ugyanazt, ami a felette álló, sőt, a munkáját szabályozó törvényhozáson nem ment át.
Obama elnöksége alatt nem ez az első alkalom, hogy a kormányzati munka titkosítására törekednek. Tavaly az év egyik nagy botránya volt, hogy az igazságügyi minisztérium begyűjtötte az AP húsz központi telefonjának híváslistáját, hogy megpróbálja lebuktatni a hírügynökségnek szivárogtató kormányzati tisztviselőket. (Via The Huffington Post)