Az orosz külügyminiszter azzal vádolja a kijevi kormányt, hogy semmit nem teljesített az ukrajnai feszültségek enyhítését célzó múlt heti genfi egyezségekből.
Az állami RT-nek adott interjúban Szergej Lavrov azt mondta: „a kijevi hatóságok semmit nem hajtottak végre abból, amiről Genfben megegyeztünk”.
Kijevben bejelentették a terrorellenes műveletek felújítását, Lavror jellemzőnek nevezve, hogy ezt éppen Joe Biden amerikai alelnök kijevi látogatása idején tették meg.
„Ezért csak arra tudok gondolni, hogy ezt a show-műsort az Egyesült Államok irányítja”
– mondta. Lavrov szerint ha megfélemlítik a kelet-ukrajnai oroszokat, ahogy az Dél-Oszétiában is történt, akkor Oroszországnak nem lesz más lehetősége, minthogy támadjon.
Az ukrán kormány ugyanekkor Oroszországot szólította fel arra, hogy hajtsa végre a genfi egyezségeket, és vonja ki csapatait Kelet-Ukrajnából.