Még a választások előtt szállították le azt a három Mi8-as helikoptert, amik Oroszországból érkeztek. A három gép elvileg civil szolgálatot teljesítettek Putyin otthonában és nagyjavítás után vásárolta meg a magyar honvédség őket. Közbeszerzés és bárminemű pályáztatás nélkül. Ilyen vásárlásra csak akkor van lehetőség, ha előzetes titkos beszerzést írnak ki, de ilyenre senki sem emlékszik Hende Csaba minisztériumából.
Még belső kormányzati vizsgálat is indulhat az ügyben, írja a HVG. A helikoptereket a Solar Kft.-től vásárolta a magyar haderő, a cégek korábban MSZP-s kapcsolatokkal vádolták. Dési János a cég vezetője elmondta, hogy a Solar
a vonatkozó jogszabályok betartásával vásárolta meg, majd értékesítette a Magyar Honvédség számára és az eladáskor az iparágnak megfelelő haszonkulccsal dolgoztak.
Ez körülbelül tíz százalékot jelent. Dési Moszkvában végzett repülőmérnök, Gyurcsány anyósának testvérével ifj. Apró Antallal üzleti viszonyban áll. A Hvg szerint, azért is érhetetlen a gépek mostan beszerzése, mert tavaly öt ugyanilyen helikoptert töröltek a Honvédelmi Minisztérium kérésére a nyilvántartásból, és értekesítették Oroszországba azokat. Közben kiderült, hogy más cég, jobb feltételekkel, bérlésre is kínált a Honvédségnek gépeket, de választ sem kaptak. (Hvg)