"Valami baj van" - mondta a halálraítélt 15 perc vonaglás után

Tbg
külföld

Megint jól sikerült egy kivégzés az USA-ban. Oklahoma államban egy elítélt 43 percig szenvedett az újfajta méregkoktéltól, végül szinfarktus végzett vele.

Clayton Lockett és Charles Warner (AFP)

Lockettet 18:23-kor injekciózták be, majd pár perccel később szenvedni kezdett, levegőért kapkodott, vonaglott. Később még magához tért, felült, és azt mondta:

Valami baj van.

Robert Patton igazgató ekkor leállíttatta a kivégzést, de Lockett szervezete nem bírta tovább.

Clayton Lockettet egy 19 éves lány meglövéséért ítélték halálra, illetve azért, mert végignézte, ahogy barátai élve eltemetik a nőt. Halálos ítéletét kedden hajtották végre Oklahoma városban negyed hét után.

Lockett kivégzése már azért is késett, mert hiány van az USA-ban a halálos injekciók alapanyagául szolgáló szerekből. Oklahomában először használták a midazolam nevű anyagot, de nem először volt vele probléma.

Lockett után még egy kivégzést tartottak volna, egy erőszaktevő gyilkosét, de ezt elhalasztották. A férfi egyébként az utolsó vacsoráját sem kapta meg, mivel az túllépte a 15 dolláros értékhatárt. Rákot, steaket, sültkrumplit és pekándiós pitét evett volna.

Tíz államban vizsgálják felül a halálos ítéletek végrehajtását, mivel egyre több a hasonló eset. (DailyMail)