Fura szag csapta meg egy legénybúcsú orrát a parkolóban

külföld

A Kentucky Derbyre ment volna legénybúcsúra egy csapat férfi Minneapolisból, de alig két órával az indulás után már véget is ért a tervezettnél nagyobbra sikerült kaland. A csapat egy bevásárlóközpont parkolójában pihenőzött, amikor egyikük kinyitotta a bérelt lakóbusz egyik külső csomagtartóját.

Különös bűz csapta meg az orrukat.

Kinyitották a másik csomagtartót is, amiben egy mezitlábas holttest volt.

"Nem tűnt frissnek" - nyilatkozta a vőlegény egyik haverja, Jake Wanek, bár azt is hozzátette, hogy nem igazán volt kedvük a mélyére ásni a dolognak.

Inkább értesítették a rendőröket, akik pár órára feltartóztatták a csapatot.

Mint kiderült, a lakóbuszt egy magánszemélytől bérelték, aki előre szólt nekik, hogy ne nagyon nyitogassák azt a két csomagtartót, mert azok "elromlottak".

Hogy kié a holttest, még nem tudják. Hogy hogyan került oda, azt sem. Pláne nem, hogy ki ölte meg.

Ami biztos, hogy a vőlegény, Dan Trainor és haverjai végül inkább szülővárosukban, a tévén nézték meg az amerikai lósport legnagyobb versenyét (Via New York Daily News)