Fontolgatják, hogy etikai eljárást indítsanak a cigányozó gyulai bírónő ellen

POLITIKA

Elképzelhető, hogy Mucsi Erikának még baja lesz abból, hogy március 24-i, a rendszeresen masírozgató Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását elutasító ítélete indoklásában cigánybűnözőzött.

Mucsi az indoklásban hosszan fejtegette, hogy "nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúak az elköveti körben való viszonylag magas aránya". Ezért több politikai párt és civil szervezet is tiltakozott ellene.

A bíróság viszont nem lépett. Még most sem, bár most a Magyar Bírói Egyesület elnöke, Makai Lajos szerint etikai eljárás

indulHAT

ellene. Már amennyiben egy bíró kezdeményezi az eljárást, mert ilyet csak bíró kezdeményezhet. (MTI)