„Örök emlék a szereplés, soha nem felejtem, el, öreg bácsiként visszanézve is emlékezni fogok arra, hogy Magyarországot képviseltem az Eurovíziós Dalfesztiválon”
– mondta Kállay-Saunders András Budapesten.
A koppenhágai verseny szombati döntőjében Running című dalával az 5. helyen végzett énekes egy kérdésre válaszolva elmondta: előre megjósolta az osztrák Conchita Wurst győzelmét. (A rangos eseményt élőben közvetítettük.) A szakállas nő győzelmét Kállay-Saunders András így értékelte:
„Nagyon tud énekelni, bár dala nem találkozott az ízlésemmel. Azért nyert, mert az emberek szeretik, ha valaki egyedi, és nem fél önmagát adni külsőre és zenében egyaránt.”
Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója szerint mivel Kállay-Saunders András is az esélyesek közé tartozott, Koppenhágában érdeklődtek arról, Magyarország adott esetben készen áll-e megrendezni az Eurovíziót, és igennel válaszolt.
Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a mostani 5. hely sokkal nehezebb körülmények között született meg, mint 20 éve Bayer Friderika 4. helye. (MTI)