Újabb reális eredmény: Luhanszk megye 94-98 százaléka elszakadáspárti

külföld

Olakszandr Turcsinov ukrán államfő szerint, a kijevi hatóságok számára semmilyen jogkövetkezménnyel nem járó bohózat a kelet-ukrajnai népszavazás. Közleményben ítélte annak megtartását, ami szerinte veszélybe sodorja az ott élők életét és romba dönti a környék gazdaságát.

Fotó: John Moore/Getty Images

Luhanszk megyében a szavazók 94-98 százaléka döntött a függetlenség mellett, legalábbis ezt állítja a luhanszki népköztársaság választási bizottságának elnöke. Beszámolók szerint érvényes okmányok nélkül, akár többször is lehetett szavazni, és megbízható nyilvántartást sem használtak a biztosok. Eddig 28 választókörben összesítették a voksokat, a megyében 81 százalék volt a részvétel. A szavazatokhoz hozzácsapják még a Moszkvában élő luhanszkiak ikszeit is. (MTI)