Az ATV televízió Egyenes beszéd c. műsorában lemondott minden budapesti pártbeli tisztségéről Molnár Zsolt. Molnár hét éven át volt a szocialisták budapesti elnöke.
Molnár neve az utóbbi hetekben két ügyből kifolyólag került a hírekbe:
Molnár jelenleg is országgyűlési képviselő, és az is marad, csak pártbeli tisztségeitől válik meg.
Az ATV oldalán már fent a beszélgetés, ebben Molnár eléggé kuszán így fogalmazott (05:59):
A következő tisztújításon semmilyen párttisztségért nem indulok. (...) Azt gondoltam, hogyha megkapom azt a bizalmat, hogy az Országgyűlés nmezetbiztinsági bizottságának elnöke lehetek, az kellő feladatot és kihívást jelent. (...) Azonban azok a nemtelen, néha szürreális támadások, amik az elmúlt napokban értek, tehát itt a skinheadtől kezdve... minden egyéb ilyenig, azt a döntést hozatták meg velem, mint felelős budapesti pártvezetővel (...) ez az elbulvárosodott aggresszív politika ez nem nekem való.
Molnár Zsolttól azt is megkérdezte Kálmán Olga műsorvezető, hogy kik támadják.
Erre sem adott egyértelmű választ, pedig néhány nappal ezelőtt Ron Werber, a szocialisták kampányguruja szólt be neki, hogy sokat tud Rogánnal való kapcsolatáról, máskor Tarlós István főpolgármesterrel való jó kapcsolatával vádolták meg.
Molnár a beszélgetés alatt egyszer sem tudta megfogalmazni pontosan, hogy miért mond le, miközben az összes, személyével összefüggő vádat tagadta.
Molnár a beszélgetés vége felé arról beszélt, azért van ilyen mozgás a baloldalon, mert éppen "Budapest újraosztása zajlik" a pártok között.
Hogy a fenébe ne maradnék?!
- választolta arra a kérdésre, az MSZP tagja marad-e.