Egyre rosszabb lesz szegénynek/cigánynak lenni Magyarországon

életmód

Néhány napja Miskolc fideszes önkormányzata jelentette be, hogy pénz kínálnak azoknak az “elemeknek”, akik hajlandóak elköltözni a városból, és így nem rontani tovább a lakásképet. Miskolcról olyan sok helyre nem lehet költözni, most mindenesetre reagált az egyik potenciális célállomás önkormányzata is.

A szintén fideszes sátoraljaújhelyi városvezetés tervei szerint öt évig nem kaphatna segélyt, aki abból a pénzből venne házat a zempléni városban, amelyet korábbi településétől kap azért, hogy máshol telepedjen le - közölte Szamosvölgyi Péter polgármester.

Egy készülő önkormányzati rendelet alapján önkormányzati segélyt egyáltalán nem biztosítanának a támogatással beköltözőknek, a közmunkánál pedig a helyben élőket részesítenék előnyben, miként jelenleg is - ismertette a polgármester.