Kirúgták Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök tanácsadóját, aki másfél héttel ezelőtti bányaszerencsétlenség idején egy tüntetőt rugdosott Soma városban.
Az illető neve Juszuf Jerkek és a miniszterelnök különleges titkárságának helyettes igazgatója volt. Erdogant elkísérte Jerkek Soma városába, ahol a a közelében lévő szénbányában az előző napon robbanás történt, amiben 301 bányász vesztette életét.
A delegációt tüntetők várták, akik a kormány lemondását követelték, ekkor készült a botránykép a tanácsadóról. Egy, a rendőrök által már lefogott, demonstrálót rúgott meg. Jerkek később orvosi igazolást szerzett, ami szerint a tüntető előzőleg megsebesítette a lábán, és a miniszterelnöki tanácsadó már ennek a reakciójaként rugdosta az illetőt. Erdogan hivatala is beleállt ebbe a verzióba, és magánügynek, jogos önvédelemnek állították be a rugdosást. Végül a nagy felháborodás miatt kirúgták a titkárságvezetőt. (MTI)