Vádat emeltek egy kaposvári bank ügyintézője ellen, aki bankszámla-tulajdonosok jogosulatlanul megszerzett jelszavaival több mint 18 millió forintot utalt át
a saját és a hozzátartozói számlájára.
A Somogy Megyei Főügyészségközlemény szerint a vádlott egy kaposvári banknál pénzforgalmi ügyintézőként dolgozott, és munkaköréből adódóan jogosult volt arra, hogy a bank adminisztrációs programjával az ügyfelek számlájához internet banking szolgáltatást állítson be.
Az ügyintéző a bankszámla-tulajdonosok tudta és belegyezése nélkül a szolgáltatást úgy állította be, hogy
a rendszer használatához szükséges jelszó fogadásához a saját telefonszámát adta meg.
Az így megszerzett jelszavak birtokában a három bankszámla-tulajdonos számlájáról összesen 18,3 millió forintot utalt át a saját és a hozzátartozói számlájára.
A Kaposvári Járási Ügyészség "számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény folytatólagosan elkövetett jelentős kárt okozó bűntette" és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyintéző ellen, és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozták
Az ügyben érintett bank kártalanította a bankszámla-tulajdonosokat. (MTI)