Ha nagyon aggódott volna a nagyobb amerikai tőzsdei vállalatok vezérigazgatóiért, most megnyugodhat.
A világtörténelemben először tavaly az átlag (hahó, mondom átlag!) amerikai vállalatigazgatók keresete meghaladta az évi tízmillió dollárt. És azt, hogy meghaladta, úgy tessék érteni, hogy félmillió dollárral haladta meg.
Az (mármint az apró) 111 400 000 forint. Ami havi (!) 9,28 millió forint.
Ismétlem, ez csak a tízmillió dollár feletti rész.
Emlékeznek még a nagy gazdasági válságra? Bár csak öt éve volt, a CEO-k már aligha - negyedik éve zsinórban nő a fizetésük, négy év alatt több mint ötven százalékkal.
2009-ben egy vezérigazgató még csak 181-szer annyit keresett, mint egy átlagos melós. Most már 257-szer annyit. De ez ne zavarja össze:
elképzelhető, hogy a növekvő egyenlőtlenségről írt dolgozatával az angolszász sajtóban a "rocksztár közgazdász" eposzi jelzőt kiérdemlő Thomas Pikety tévedett, legalábbis a Financial Times leghozzáértőbb szerkesztője, Chris Giles szerint valami nem stimmel a táblázataival. Vigyázat, ebben a posztban számok is vannak. (Via AP)
*Helyesbítés: A cikk eredeti verziójában tévesen átlagkeresetről írtam, pedig valójában az átlag igazgató keresetéről van szó.