A Magyar Építész Kamara is tiltakozik Szőcs Gézánál a magyar pavilon miatt

KULTÚRA

A Magyar Építőművészek Szövetségével közösen adtak ki állásfoglalást, és küldték el azt a pavilonról döntő Szőcs Géza kormánybiztosnak és Fekete Györgynek, az MMA elnökének.

Mint ebből kiderül, már az nem ment könnyen, hogy a szakmai szervezet a zsűrizésben részt vehessen, de miután ezt sikerült elérni, végül építészeti szempontok érvényesültek, pontozással lett első Getto Tamás és Hutter Ákos terve. A kormánybiztos végül úgy döntött, hogy mégsem ezt, hanem a második helyre befutó, sámándob-koncepciót építik meg.

A zsűrizés végén ígéretet kaptak arra, hogy a végleges programalkotásba bevonnak minden szakmai szervezetet, azonban egy rövid szakaszon kívül programalkotásba és döntésbe nem vonták be őket. 

Döbbenten hallottuk a hírt, hogy a második díjas tervet kívánják megvalósítani, amit szakmai szervezeteink (MÉK, MÉSZ) képviselői sem a zsűrizés folyamán, sem a zsűrizés befejezése utáni, úgynevezett program előkészítésben nem támogattak.

A MÉK és a MÉSZ elhatárolódik a 2. díjas tervtől és levélben kéri Szőcs Géza Kormánybiztos Urat, hogy az eredeti eredménynek megfelelően az első díjas pályamunkát valósítsa meg a Kormány.

- írták ebben.