Alig pár napja engedélyezte a kaliforniai törvényhozás az önmagukat vezető autók tesztüzemét, a Google már elő is állt teljesen saját fejlesztésű autójával.
A Google évek óta kísérletezik az önmagukat vezető autókkal, de eddig létező modelleket módosítottak. Most viszont az alapoktól építettek egy kisautót, amiből így kihagyhatták az olyan fölösleges dolgokat, mint a:
Merthogy az autó teljesen autonóm, vagyis minden emberi beavatkozás nélkül vezeti magát. A teljes kezelőfelülete egy start és egy stopgombból áll, illetve egy navigációs képernyőból.
A leginkább egy megerőszakolt Fiat 500-asra emlékeztető kisautó teljesen elektromos, és mindössze 40 km/h-ra a végsebessége. Cserébe érzékelőivel négyszáz méter átmérőjű körben mindent érzékel, így papíron minden veszélyt képes magától elkerülni.
Az eddigi tapasztalatok alapján a gyakorlatban is képes lehet erre - a Google eddigi tesztautói például a több éve tartó tesztek alatt egyetlen közlekedési szabálysértést sem követtek el. (Via The Wire)