Kiszámíthatóbb, nyugodtabb kormányzásra számít a második ciklusban Kövér László házelnök. Ez szerinte "lassabb és kiérleltebb" törvényalkotást jelent, amire nem tudom, miből következtetett. A parlament a héten két új törvényt is elfogadhat:
A reklámadót és az új fővárosi önkormányzati választási rendszert.
Ezek közül az utóbbiról még két hete se tudtunk semmit, és az előbbi sem sokkal kimunkáltabb. Azt - a reklámadót - például önálló képviselői indítványként terjesztette be az az L. Simon László, aki saját bevallása szerint nem is maga írta.
De hogy fokozzuk a fokozhatatlannak tűnő zűrzavart:
Kövér László szerint a Fidesz frakciójának nincsen még kialakult, végleges álláspontja a javaslatról, amit ezek szerint ennek ellenére fognak megszavazni szerdán.
A reklámadó bejelentése után a teljes magyar média - igen, még a kormánypárti is - és a reklámszakma is egységesen tiltakozott. Ezt a párbeszédnek nehezen nevezhető valamit Rogán Antal a múlt héten vitának minősítette, amit lendületből lezártnak is tekintett.
A reklámadóval amúgy az a baj, hogy:
Pedig a sajtó szabadságának korlátozására vannak ám más módszereik is, nem muszáj egyből éhen halasztani az újságírókat.
Kövér az MTI-nek adott interjújában a fővárosi önkormányzati rendszer átalakításáról is beszélt. Itt most tessenek erősen megkapaszkodni a billentyűzetben, mert nehezen követhető gondolatmenet jön:
Különben pedig fölösleges emiatt aggódni, mert az önkormányzati választás után újra megváltoztathatják a rendszert és bevezethetik a City-koncepciót, visszaigazolva ezzel régi meggyőződésemet, hogy eleve ez volt a terv. A City-koncepció a mostani értelmetlen javaslattal szemben nem feltétlenül hülyeség:
a lényege, hogy a szervesen összetartozó belső kerületek - az ún. City - egy önkormányzatot alkossanak, a külső kerületek és az agglomeráció városai pedig további négy-ötöt, együtt pedig egy nagybudapesti tanácsot.