Az elnökválasztás második fordulójának 250 halálos áldozata lehet.
A szavazás során 273 fegyveres támadás történt. 176 felkelő, 44 civil és a biztonsági erők 29 tagja vesztette életét a merényletekben és összecsapásokban.
Az ország történetében most első alkalommal kerül egy demokratikusan megválasztott elnök kezéből szintén demokratikus választás útján egy másikéba a hatalom. A második fordulóba Abdulla Abdulla volt külügyminiszter és Asraf Gáni korábbi pénzügyminiszter, a Világbank egykori közgazdásza jutott be. A jelenlegi államfő, az országot 12 éve kormányzó Hamid Karzai az alkotmány értelmében már nem indulhatott újból az elnöki posztért.
A választási részvétel a tálibok fenyegetései és az erőszakcselekmények ellenére is a vártnál magasabban, 60 százalék körül alakult. Az előzetes eredmények közzététele július 2-án, a végleges adatok ismertetése július 22-én várható. Problémát jelenthet, hogy Abdulla Abdulla megkérdőjelezte az afgán választási bizottság közléseit a választás tisztaságáról, míg Asraf Gáni már a választás győztesének tekinti magát. (MTI)