Nagy Imre unokája és Maléter Pálné tiltakozik a Scorpions-koncert ellen

politika

Ötvenhatos mártírok több hozzátartozója tiltakozik az 1956-os mártírok emléknapján a Hősök terén hétfő este megrendezendő Omega- és Scorpions-koncert ellen. Erről Jánosi Katalin, Nagy Imre miniszterelnök unokája tájékoztatta az MTI-t.

A közleményben - amelyet Jánosi Katalin mellett Maléter Pálné, Maléter Pál özvegye és Szilágyi Júlia, Szilágyi József leánya is szignált - azt írták, hogy

tiltakoznak a durva, kegyeletsértő kormányzati rendezvény ellen.

Ahogy október 6., úgy június 16. is nemzeti gyásznap. Az aradi vértanúk emléknapját sem keresztelik át a béke napjára,

a Batthyány-emlékmécsesnél sem rendeznek az egykori miniszterelnök halála alkalmából táncmulatságot vagy Aradon, az emlékműnél Madonna-koncertet október 6-án

- tették hozzá.

1958. június 16-án hajnalban földelték el Maléter Pál és Gimes Miklós és Nagy Imre holttestét az Országos Börtön sétálóudvarán, és csak évekkel később vitték át a testeket az Új köztemető jeltelen sírjaiba. 1989-ben ugyanezen a napon temették újra a vértanúkat. Ez volt a magyar rendszerváltás egyik legnagyobb hatású és legfontosabb tömegeseménye.

A kérdés, hogy június 16. az '56-os vértanúk gyásznapja, vagy a rendszerváltás örömteli mérföldköve.

A mártírok leszármazottai szerint az előbbi.

"Ez történelmünk fontos eseményeinek hazug átírására tett gyalázatos kormányzati kísérlet, mely újabb bizonyítéka a regnáló hatalom otromba érzéketlenségének" - fogalmaztak.

Az aláírók "minden jóérzésű magyar hazafit" és az este a Hősök terén fellépő zenekarokat is arra kérik: ne sértsék meg Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza, és az összes 1956-os mártír emlékezetét. "Hajtsunk fejet, emlékezzünk csendben, méltó módon hőseinkre, vértanúinkra!" - olvasható a közleményben. (MTI)