A 89 éves Johann Breyer Philadelphiában él. Egy amerikai bíró azt mondta, több százezer zsidó férfi, nő és gyerek halálával kapcsolatban kérték a kiadatást.
A tájékoztatás szerint az amerikai hatóságok kedden otthonában őrizetbe vették, mondván, hogy az idős férfi az auschwitz-birkenaui és a buchenwaldi haláltáborban volt őr.
A bíró ma úgy döntött, hogy Breyer őrizetben marad, és a kiadatási kérelem ügyében augusztus 21-re tűzte ki a tárgyalást.
A nyugdíjas szerszámkészítő Csehszlovákiában született, és 17 évesen csatlakozott a Waffen SS-hez. 1952-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba.
Az 1990-es években felmerült, hogy kiutasítják, de az ügyvédei azzal érveltek, hogy amerikai állampolgár, mert édesanyja Philadelphiában született. Azt is felhozták a védelmére, hogy Breyert kényszerítették a belépésre az SS-be. Németország elfogatási parancsot adott ki ellene – közölte Timothy Rice bíró a philadelphiai körzeti bíróságon.
A New York Times azt írta, újabb bizonyítékok erősítették meg az ellene szóló vádakat. Háborús dokumentumokból kiderült, hogy az állításaival ellentétben szolgált őrként Auschwitzban. Az is kiderült, hogy őrként szolgált a hírhedt birkenaui altáborban, amit kizárólag a foglyok meggyilkolására használtak.
Breyer ügyvédjei ma a bíróság előtt azzal érveltek, hogy az ügyfelük nem elég egészséges ahhoz, hogy szövetségi fogházban tartsák, amíg az ügyében döntés születik. (MTI)