Egészen pontosan ezt az élményt nyújtja az applikáció, amit néhány nap alatt több százezren töltöttek le, az amerikai App Store élvonalába került, és több millió üzenetet váltottak már ennek segítségével. Az üzenet talán nem is egészen jó kifejezés:
a Yo tényleg nem tud semmi mást, mint azt, hogy ha rányomunk egy ismerősünk nevére, akkor érkezik neki egy értesítés, miszerint Yo.
Készítője, Or Arbel állítása szerint nagyjából nyolc óra alatt született meg a program, viszont már egymillió dollár gyűlt össze rá. Pénteken már akkora volt körülötte a pörgés, hogy fel is törték, a hibát azóta állítólag elhárították.
És lehet, hogy mostanra már minden olvasó biztos abban, hogy benéztük egy Onion-hírt, mert ilyen tényleg nincs, gyorsan ideteszünk néhány témába vágó cikket, és Stephen Colbert műsorát péntekről, ami szintén ezzel foglalkozott.
Ezen kívül személyesen is tanúsíthatom, az applikáció létezik, a szerkesztőségből eddig Király András, Kővágó Kövi és én éreztünk rá, röpködnek is a Yo-k azóta folyamatosan. Készítője egyébként azt mondja, az ebben a lényeg, hogy egy Yo kontextusától függően bármit jelenthet, és gyakorlatilag bármit ki lehet fejezni ennek segítségével. Szerinte ez a tökéletes szó.
Arról, hogy mit jelent mindez az emberi kommunikáció és általában a civilizáció fejlődésére nézve, részletesebben most nem is is írnánk. Talán csak annyit, hogy yo.
Az applikáció, ami új szintre emeli... sorozatunk korábbi részében a gimis szemétkedés új dimenzióját elhozó Yik Yakot mutattuk be.