Még csütörtökön támadtak ujgurok egy madzsongjátékteremre Kínában, késeket és fejszét ragadtak, azzal estek az ott lévőknek. A három támadó közül kettőt megöltek, egyet elfogtak.
Az őrizetbe vett rab töredelmes beismerő vallomást tett a kínai központi televízió kamerája előtt a hétvégén, hangoztatva, társai vették rá, hogy csatlakozzon a "szent háborúhoz". Kínában régóta szokás, hogy őrizetesek beismerő és bocsánatkérő vallomást mondanak a tévénézőknek. Muer Zhati most ujgur nyelven mondta el, hogy társai azzal hitegették, ha a szent háborúban meghal, közvetlenül a paradicsomban találja magát, s ügyében nem fognak ítélkezni.
A Hotan város közösségi házában történt támadásban négyes sérültek meg.
A jelentős részben muszlim vallású, török nyelvű ujgurok lakta autonóm területen a rendőrség, a kormányzati épületek és civilek ellen a múltban is gyakran követtek el merényleteket, de az utóbbi időben ezek megszaporodtak és szervezettebbé váltak. A legutóbbi, a régió székvárosának, Urumcsinak a piacán elkövetett merényletben 43-an meghaltak, és több mint kilencvenen megsebesültek.
A hatóságok válaszul az elmúlt hónapokban fokozták Hszincsiangban az ellenőrzést és felgyorsították a bírósági munkát. A kínai média hétfői beszámolója szerint legutóbb 13 embert végeztek ki az autonóm területen terrortámadásokban és más erőszakos cselekményekben való részvételük miatt. (MTI)