56,5 milliót sikkasztott a miskolci munkaügyi központ dolgozója

gurítás

Az ügyészség azzal vádolja a miskolci munkaügyi központ egyik dolgozóját, hogy 56,5 millió forintot sikkasztott a központ számlájáról. A vád szerint 2010 elejétől 2011 szeptemberéig 127 létező, de álláskeresési ellátásra nem jogosult személy részére állapított meg ellátást. A munkaügyi központ számítógépes rendszerében hamis adatokat rögzített az illetők munkaviszonyára, illetve álláskeresési időszakára vonatkozóan, ezután a rendszer maga számolta ki, mekkora támogatást kell utalnia a megadott 15 bankszámlára.

A kormánytisztviselőnek 9 bűntársa lehetett, akik létező cégek nevében állítottak ki hamis igazolásokat a munkanélküli segélyekhez, és segítettek bankszámlákat szerezni, amikre mehet a pénz.

A boon.hu azt írja, hogy

Az egykori kormánytisztviselő fényűzően élt, cserélgette a luxusautókat, mesés utazásokra vitte a barátnőjét.

Most akár 12 évet is kaphat.